Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország Szlovákia 2007-2013
Keresés
Belépés
Regisztráció
Hírlevél
Partnereink

"Partnerséget építünk..."

A küldetésünk, hogy javítsuk a magyar-szlovák határtérség integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból. Az Európai Unió pénzügyi segítségével megkíséreljük elősegíteni közös helyi és térségi határon átnyúló kezdeményezések felszínre kerülését.

Fényképgalériavissza a listához

Nyitókonferencia

2008. november 27-én került megrendezésre a program nyitórendezvénye Budapesten. Az első pályázati forduló meghirdetése szolgáltatta az apropót, hogy a programért felelős szervezetek áttekintsék a program nyújtotta lehetőségeket és a megvalósítás körülményeit. Meglehetősen nagy érdeklődés mellett zajlott a rendezvény, melyen az Irányító Hatósági funkciót betöltő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mellett megosztotta gondolatait Juraj Migaš, a magyarországi szlovák nagykövet, illetve az Európai Bizottság részéről Simona Pohlová, aki jól érthetően elhelyezte a határon átnyúló együttműködési programok adta lehetőségeket az egyéb EU-s fejlesztési programok rendszerében. A szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium képviseletében Katarína Mihaľová ismertette a konkrét kereteket és tevékenységeket, melyeket ez a konstrukció lefed. A délutáni szakaszban a pályáztatás módszereit és technikáit ismertették a Közös Szakmai Titkárság, a VÁTI KHT és az NFÜ munkatársai.