A küldetésünk, hogy javítsuk a magyar-szlovák határtérség integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból. Az Európai Unió pénzügyi segítségével megkíséreljük elősegíteni közös helyi és térségi határon átnyúló kezdeményezések felszínre kerülését.
Az első pályázati forduló meghirdetése szolgáltatta az apropót, hogy a programért felelős szervezetek áttekintsék a program nyújtotta lehetőségeket és a megvalósítás körülményeit.
Meglehetősen nagy érdeklődés mellett zajlott a rendezvény, melyen az Irányító Hatósági funkciót betöltő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mellett megosztotta gondolatait Juraj Migaš, a magyarországi szlovák nagykövet, illetve az Európai Bizottság részéről Simona Pohlová, aki jól érthetően elhelyezte a határon átnyúló együttműködési programok adta lehetőségeket az egyéb EU-s fejlesztési programok rendszerében. A szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium képviseletében