Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország Szlovákia 2007-2013

"Partnerséget építünk..."

A küldetésünk, hogy javítsuk a magyar-szlovák határtérség integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból. Az Európai Unió pénzügyi segítségével megkíséreljük elősegíteni közös helyi és térségi határon átnyúló kezdeményezések felszínre kerülését.

Hírlevél olvasáshírlevelekvissza az előző oldalranyomtatás

Az első pályázati forduló

A 2008-ban meghirdetett első pályázati felhívás nyerteseivel az év második felében eljutottunk a végső, szerződéskötési szakaszhoz. 106 nyertes projektből 101 esetében kerül sor szerződés aláírására.

Az öt hiányzó projekt esetében visszalépés vagy a szerződéskötéshez szükséges feltételek nem teljesítése történt. Jelenleg 73, mindkét fél által aláírt szerződés sorakozik a Titkárságon, akikkel az Első Szintű Ellenőrzést végző részlegek (First Level Contol, FLC) már az aláírt példányok megérkezését követő nap elindították a következő szakaszt, a társfinanszírozási szerződések előkészítését. Továbbá Magyarországon és Szlovákiában is képzéseket szerveztek az elszámolás szabályainak ismertetése és a projektmegvalósítás megkönnyítése érdekében. Lehetőséget biztosítottak a partnerek részére a költségigazolást végzőkkel való személyes találkozásra, ami a gördülékeny együttműködés elősegítését szolgálja.

Az első pályázati felhívás számokban: